Weboldalunkon cookie-kat használunk a legjobb felhasználói élményért.

Rendben
Menü

(Előzőleg arról írtam, mit NE igyunk!)

 

Naponta ajánlatos legalább 2 liter vizet innunk.

 

Fontos tanács! Igyunk lehetőleg sokat, ha nem is mérjük a mennyiségét. Télen kevesebbet, nyáron többet! De milyent igyunk, mennyi pénzt áldozzunk? Milyen kompromisszumot tegyünk, hogy túl sokat ne költsünk, de mégis egészségesek maradjunk?

 

Mindenkinek kialakult már a saját bejáratott vízivási szokása, legtöbben meghoztuk már a saját kompromisszumainkat. Ha tudományosan akarom megközelíteni a kérdést, akkor két fontos alapelvet tartok be az ivóvíz kiválasztásánál.

 

1. 

 

Ne legyen túl sok oldott ásványi só az ívóvizünkben. Professzor Vincent, az ívóvizek legnagyobb szakértője, kimutatta, hogy azokon a területeken, ahol a lakosság magas ásványi só tartalmú vizet iszik, ott több megbetegedés található. (Vigyázat! Vannak gyógyvizek, amelyek magas ásványi anyag tartalmúak, de azokból csak egy egy decit kell fogyasztani! Tehát az egy más kategória.) Most csak az ívóvizekről beszélünk! A legkevesebb sót (szinte semmit) a desztilált víz „tartalmazza”. 

 

A desztilált víz fogyasztása nem ajánlatos, mert nincsenek benne olyan jellegzetes csoportosulásai a víznek, amelyek számunkra fontosak.

 

Annak ellenére, hogy folyékony halmazállapotú a víz, rendelkezik még jellegzetes, néhány, vagy 10-20 vízmolekulából összeállt, de dinamikusan változó szerkezetekkel. Oldott sók mennyiségének szempontjából következik a forditott ozmózis készülékekkel megszűrt víz. E készülékekből kifolyt vizzel is az a gond, hogy nincs bennük olyan vízszerkezet, amely számunkra fontos!

De ne keseredjünk el! Van megoldás, hogy egészséges ivóvizet készítsünk a desztilált vizből és a fordított ozmózisos vízből. Erre később kitérek.

 

Ásványi anyag tartalom szempontjából következnek a gleccservizek. Ezek a legjobb ivóvíznek minősülnek. A probléma velük, hogy kevés van belőlük és ezért drágák.

 

Azután a forrásvizek jönnek. Itt arra kell vigyázni, hogy ne legyen fertőzött a vízkifolyás környéke! Ide tartoznának az ásott vagy fúrt kutak vizei. Ezeket is ellenőriztetni kell bakteriális vizsálattal, és nitrit, nitrát tartalom szempontjából. Nekem van egy öreg ásott kutam egy homokkövekből álló hegy tövében. Megmértem a vezetőképességét a víznek. 2000 mg/l fölötti ásványi anyagot tartalmazott. Ez nem ivóviznek való.  Tehát a forrásvizeket is érdemes megmérni, mert nem mindegy, hogy milyen kőzeten folyik át.

 

Az ásványvizekkel is az a baj, hogy magas az ásványi anyag tartalmuk. A gyakorlatom az, hogy még olyan ásványvizet elfogyasztok, ami alig haladja meg a 800 mg/l értéket. De a sokkal magasabb értékűektől tartózkodom. Jómagam kompromisszumot kötöttem a vízivásban. Nem szerettem cipelni a sok ásványvizes flakont a bevásárlásoknál. Problémásnak tűnt a reverz ozmózisos készülék beszerelése. Ezért felszereltettem egy finom mikroszűrőt és utána egy aktív szénszűrőt a csapom alá, és szűrt csapvizet fogyasztok. Nálunk a csapvíz 800 mg/l ásványi anyag tartalmú. Bár városok környékén nem ajánlott a szűrt csapvíz, mivel állítólag oldószer-, gyógyszer-maradványokat tartalmaznak.

 

 

 

  

2.

 

 A másik mérhető értéke az ivóviznek az rH –érték. Ennek is megvan a tudományos magyarázata, hogy miért érdemes figyelni rá.  Ebben a témakörben két nagyszerű kutató nevét kell megemlítenem, az egyik a már említett Professzor Vincent, a másik pedig Professzor Országh. Ők ketten, ennek a tudomány területnek e legkiválóbb képviselői. Ha valaki el szeretne jobban merülni tudományosan a témában, annak ajánlom Prof. Országh J. részletes írását (www.eautarcie.org).

 

Az rH, van, aki rH2-nek nevezi, úgy számitható ki két értékből, a pH-ból és a fémelektródával mért redox potenciálból, ennek az értéke mV (millivolt). Az rHértékét úgy is szokták értelmezni, mint a savasságtól független redukáló képességet. Ezt lehet még antioxidáns képességnek is nevezni. Az rH-érték 0-tól 42-ig vehet fel értékeket. A 0 és 27 közötti értékek antioxidáns képességeket mutat, a 28 és 29 közötti értékek közömbösek ebből a szempontból, míg a 29 fölötti értékek oxidáló tulajdonságokat jelentenek.

 

A legjobb ivóvizek a rH20 és rH27 közötti tartományba esnek. (A túlzottan redukáló, túlzottan antioxidáns víz sem kedvező a szervezetünk egyensúlyi állapota szempontjából.) Az ivóvizeink antioxidáns képessége azért fontos, hogy a bennünk lezajló szükséges oxidációkkal együttjáró szabadgyökök roncsoló hatását minimálissá tegyük. Az öregedés okozója a szabadgyök! Ha antioxidáns jellegű ivóvízet iszunk, lassabban öregszünk, és ritkábban leszünk betegek.

 

Ha én lennék az illetékes hatóság, kötelezővé tenném az innivaló vízek és ásványvizek gyártóinak, hogy tüntessék fel a címkére a vizük rH-értékét. Megjegyzem, a világon sehol sincs ez bevezetve!

 

Mint a bélflóra és az étkezési rostok kutatója viszont rájöttem valamire a vizzel kapcsolatban. Már 20 éve feltaláltam egy olyan mikrorostokat tartalmazó gélt, ami sok vizet képes magában tartani. Az első kérdésem az volt, hogy miért tudnak e nanométer vékonyságú rostok ennyi vizet maguk közé vonzani? Rájöttem, hogy a kapilláris elv alkalmazása adja a megoldást. Tudjuk, ha egy vékony kapilláris üvegcsövet a vizbe dugjuk, akkor a kapillárisban magasabbra emelkedik a viz szintje. Minél szűkebb a kapilláris cső átmérője, annál magasabbra tud felemelkedni a víz a csőben. Két feltételnek kell teljesülnie: a csövek belseje hidrofil, vizet-vonzó, felülettel rendelkezzen, a másik feltétel pedig, hogy a kapilláris cső belseje elég szűk legyen!

 

 

 

 

A kapilláris elv nemcsak csőben érvényesül, hanem hidrofil (nedvesítő) felületű rostok között is. Ha két cérnaszálat kifeszítek egymás mellé és azt állítom a vizbe, a rostok között ugyanúgy felkúszik a víz, mintha csőben lenne. Ha több nedvesítő rost keresztezi egymást, akkor közéjük a víz bekúszik és ott megmarad. A természetben a cellulóz rostok a legtökéletesebb nedvesítő rostok. Ha e cellulóz rostok nanométer vastagságúak, akkor egységnyi térbe nagyon nagy mennyiségű nedvesítő felület helyezkedhet el.

 

Az egymáshoz közel elhelyezkedő nedvesítő rostok jól megtartják a közéjük került vizet. De ami a legcsodálatosabb az egészben, amire mostanában jöttem rá, az az, hogy a hidrofil felületek mentén egy különös vízszerkezet jön létre. Képzeljük el, az a vízszerkezet, ami a hidrofil felületek mentén alakul ki, antioxidáns, reduktív jellegű! Nem gondolnám, hogy véletlen, de a velünk szoros közösségben élő, jótékony bélflóra, éppen ezt a típusu antioxidáns szerkezetű vizet szereti. Míg a számunkra kórokozó rothasztó baktériumok az oxidatív környzetben szaporodnak. Ezek fényében kezd kibontakozni az ideális innivaló képe!

 

Lehet akár a szerkezet nélküli desztilált vizet, vagy reverz ozmózisos vizet kiindulásnak tekinteni, hogy az ideális innivalóhoz jussunk. Ha a desztilált víz hidrofil felület közelébe kerül, kialakul a vízben egy antioxidáns szerkezet.  Ha vannak a közelben kálium ionok, akkor a stabilitását is megőrzi ez a típusú víz.

 

Már egy ideje, a következő módon hozom létre a napi innivalómat. Fél liter szűrt csapvizbe teszek egy kiskanál mikrorostos gélt, ezt elturmixolom botmixerrel, turmixgéppel, vagy apritóban. 

 

A lényeg, hogy jól meg legyen pörgetve, hogy jól oszoljon el a vízben. Beöntöm a kulacsomba, legalább 20 percig állni hagyom és csak utána fogyasztom, kortyolgatom délelőtt. Ugyanezt megcsinálom délutánra is. A gélből kerül a vízbe elég hidrofil felület és a gélben van annyi kálium is, ami stabilizálja az antioxidáns vízszerkezetet

További bejegyzések

Összes bejegyzés